Bemutatkozás

 A szervezők gasztronómiával és a hagyományőrzéssel már régóta hobbyként foglalkoznak, több gasztronómia rendezvényen is részt vettek, először csak nézőként, aztán versenyzőként is, majd végül baráti társasággal összeállva csapatként is indultak nagyobb gasztrofesztiválokon. Az országot járva tapasztaltuk, hogy a nézők, kiállítók, versenyzők nagy része a közép és idősebb korosztályból tevődik össze, valamint a hagyományok ápolása és az értékek átadása is bizonyos területeken elveszni látszik, ilyen terület a böllér szakma is.

A magyar gasztronómia egyik szép hagyománya téli időszakban a konyhák és kamrák megtöltése érdekében a disznóvágás.

E hagyomány magyarországi szokásainak ápolása érdekében a gasztronómia hagyományait ápolni kívánó szervezők úgy döntöttek, hogy hagyományőrző jellegű, nemzetközi böllérversenyt rendeznek a Kárpát-medencében élő, a disznóvágás hagyományait őrző csapatok számára.

Ezen elhatározást követő tettek alapján került sor megrendezésre a kakucsi focipályán 2011. januárjában az I. Nemzetközi Gasztronómiai Hagyományőrző Böllérfesztivál”. Már az első rendezvényen sok csapat indult, köztük felvidékről is eljöttek, hogy megmérettessék magukat a versenyen.

A verseny keretében a résztvevő csapatokat a disznóvágás fő terméke, a kolbász, a hurka, a toros tál minősége tálalási szépsége, íze mellett, többek között, értékelésre került a népi hagyományok őrzése, a sertés feldolgozásának szakszerűsége, a hagyományoknak megfelelően az un.: „fogó-pálinka” kínálása és minősége terén is.

Már a második rendezvényen látszott, hogy a fesztivál kinőtte az eddig helyt adó focipályát, ezért a szervezők az önkormányzattal közösen új helyszín után néztek és a helyben működő gokart versenypályát találták a legalkalmasabbnak a rendezvény „új” helyszínen történő megrendezésére.

A harmadik alkalommal a Böllérfesztiválon megrendezésre került az I. amatőr házi pálinka verseny, melynek hatalmas sikere lett. A pálinka zsűrihez közel 80 pálinka érkezett bírálatra.

A szervezők az új helyszínen meglepődve tapasztalták, hogy a böllérversenyen indult csapatok milyen szakmai felkészültséggel, gyönyörűen berendezett udvarokkal és népi ruhába öltözött segítőkkel találkoztak. A sátrakban gyönyörűen megterített asztalokon finomabbnál-finomabb süteményekkel kínálták a zsűrit. Ezen felbuzdulva a IV. alkalommal megrendezésre került rendezvényen már a csapatokon kívül a környékbeli településekre is hirdettünk süteményversenyt, amire közel száz féle süteményt hoztak bírálatra.   

A szervezők a kezdetektől a hagyományok és értékek bemutatására törekednek. A rendezvényen magyar kézműves vásár és foglalkozások szórakoztatják ezen felül az ide látogatókat. Ezekkel az értékekkel és szemlélettel a Kakucsi Böllérfesztivál öt év alatt az ország egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát.

Az értékek a népi hagyományok és a gasztronómia ápolásával a rendezvény színvonalas lebonyolításáért 2015-ben a Magyar Gasztronómiai Szövetség a „Hagyományőrzésért Érdemrend Kitüntetés” adományozta a szervezőknek.    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Böllérfesztivál